Sweden liveblogging

Ma megvettük a svéd 3G kártyát, ezért innentől mobil eszközön is menni fog a szórakoztató adás készítés. A hivatalos csatorna a twitter.com/angelday lesz — egyelőre.


svéd bloggercipő

Első üzenetem a világ számára a svéd telefonszámomról az volt, hogy megvettük a ma megjelent Metroid: Other M játékot. Linda látszólag még nálam is lelkesebb. Egyébként a boltban az eladó úgy kaparta össze nekem az utolsó példányok egyikét, állítólag előrendelésben csaknem elment az összes.

“So, you’ll have a busy weekend” — mondta az eladó a vásárlás után, pedig nem is tudhatta, hogy hamarosan megyünk vonattal Karlstad-ba.

(Aki svéd tartózkodásom alatt telefonon keresne, az Sasvári Ádám- és Németh Gábortól tudja elkérni a számom.)

iOS gaming és benne: Minecraft

Rengeteg jópofa kvarcjáték van már az iTunes Store-ban. Ebből csemegézünk néhányat a kedvenceim közül. A Fargoalról már írtam, nézzük a többieket!

1. Final Freeway

Jelenleg 1 dollár csökkentett áron kapható a “Final Freeway” autós játék. Egy japán fickó fejleszti és a klasszikus “Outrun” típusú 16 bites játékok új generációja. Poénja a dolognak, hogy ugyanúgy sprite alapú (bár ez nem nagyon látszik), viszont remek 60 fps-es szórakozás, ha csak rohangálni és autókat kerülgetni támadna kedvünk.

2. R-Type

Az Irem japán játékfejlesztő eredetileg 1987-ben jelentette meg ezt a klasszikus side-scrolling shootert. Gyakorlatilag minden géptípusra portolták annak idején, az Amigás változat megegyezett a játéktermivel:

Commodore 64-en sajnos picit elkapkodták a portot, ott inkább a Factor-5 által készített Katakis ment, viszont iPhone-ra is van az Irem eredetivel megegyező változat 2 dollárért és csúcs! A régi kor szlengjében mondva “elvetélés cool” az anyag, többféle módon is irányíthatjuk az “Arrowhead” nevű űrhajónkat és küzdhetünk a sok pályán előre. Baromi nehéz, touch interface-en is jól irányítható, hatalmas, igazi arcade stuff, zabálom-imádom!

3. Monster Dash

Nehézsége és sokszínűsége miatt az R-Type-ot nem sorolnám a kvarc kategóriába, viszont az 1 dolláros Monster Dash mindenképpen oda illeszthető. A Canabalt korábban már megismert játékmenetére épül, de sokkal “profibb”. Az alap itt is ugyanaz: rohan előre a figuránk, egy dolgot tudunk, mégpedig ugrani, aztán kérdés, hogy ki tud messzebb jutni. OpenFeint integrált, így haverjaink ellen is tudunk pontversenyben indulni. Remek grafikája van és a játékmenetet is kiegészítették a lövéssel, valamint felvehető extra fegyverekkel. Az ember sokszor csak kapkodja a fejét, hogy mi hol van és próbál 5000 pont fölé menni. Remek kvarc anyag!

Kezdetben averzióim voltak az iOS játékplatformmal kapcsolatban, hiszen eddig Itália Nintendo földjén termettek csak a könyvek jó stuffok, s most Pannónia az iTunes Store is ontja a szép dalokat letöltéseket — imádom!

4. Minecraft

A végére hagytam ezt az indie, a svéd Markus “Notch” Persson által Java-ban fejlesztett játékot, baromi érdekes koncepció és egyszerű, mint egy faék. Lényege, hogy egy egy virtuális 3D homokozóban “pixeles” kockákat hozunk létre, illetve veszünk el. Ebből aztán elég hamar egy jó nagy pixelezés / legózás kerekedik. Van benne játékmenet is, ahol szörnyek elől kell menekülni, a kocka-rakás dolgot védelmünkre felhasználni, illetve ásványokat bányászni, de a lényeg ez az egyszerű koncepció. Időközben lett multiplayer portja is, ahol többedmagunkkal tudunk vitézkedni a térben.

Mondanom sem kell, hogy szinte mindenki 8 bites pixelezésre illetve egyéb kreatív hülyeségekre használja, itt van például egy Samus és Metroid sprite gyorsított felvétel, amin gyönyörűen látni, ahogy a művész úr emelvényt állít, arra felmászik és úgy pixelez — beszarás!

A játék böngészőben is kipróbálható, itt a “Classic” változat single playerben, regisztrációt követően viszont van lehetőség valami szerveren is multizni. A játék új változatát jelenleg “Minecraft Alpha”-nak hívják és ezt a regisztrációs díj megtérítése után kapjuk meg. Nagyon ajánlom, aki szereti az eredeti ötletre épülő, elborult anyagokat. Érdemes végignézegetni a Minecraft Museum-ot is!

Apróságok

Az időmilliomos Apuka a fejlesztőknek kiadott 4.1-es bétából máris készített néhány HDR képet. Íme egy minta:

A kompozit HDR képeket elég ízlésesen és egyúttal konzervatívan készíti el az algoritmus. Nem céljuk a sokak által kedvelt, és még többek által utált szürreális HDR effektezés, ahhoz ezután is számítógépre lesz szükségünk. Bizonyos extrém sötét és világos felületeket kombináló témák esetén azonban jól jöhet a használata.

Hangsúly a “konzervatívon”. Örülök ennek, gyűlölöm ugyanis a túlzásba vitt hdr-gagyit.

Továbblépve.

Letölthető az iTunes 10. A 80+ megás update újraindítja a Findert és új ikonnal örvendeztet meg bennünket. (Értelmezésem szerint ezt az új ikont ugyanaz az ember rajzolta, aki a QuickTime X-ért is felelős.)

Kapásból feltűnik, hogy ismét redizájnolták az alkalmazás belső ikonjait is. A meglátásom az, hogy az Apple-nél egy egységre minden cégnél több dizájner jut, így kötelező jelleggel a kimenet is mindig több lesz. Érdekes, hogy olyan kulcs pozíciókra, mint például az említett QTX ikon, illetve az iTunes új ikonja, miért nem raktak valami profibb embert. Sokszor egy tíz réteg mélyre dugott ikon nagyobbat szól, mint az említett kettő összeszorozva és négyzetre emelve.

Az új iTunes belső ikonjai egyébként “metál”, az alkalmazás becsukó, minimalizáló gombok pedig átkerültek a bal oldalra, feltehetően azért, hogy kisebb legyen a fejléc:

Ugyanez a metál jött be a preferencia fejlécbe is, nekem tetszik, jobb, a Mac-et is grafit üzemmódban hajtom, zavar a sok szín, én komoly ember vagyok, nem pedig viccember:

Az új album összenyomás nézet is sokkal jobb, a “fattyú” számok csak egy rövid sort kapnak, artot csak ott mutat, ahol 5, vagy több szám tartozik egybe:

Kipróbáltam a “Ping”-et is, egy nehézkes Last.fm-nek tűnik. Az intro képernyő szövegét mintha a Next Wave írta volna:

Ping regisztrációkor az “Add photo”-nál nem működik a Mac-en úttörőnek számító drag and drop, kézzel kellett kitallóznom (elwindowsosodás?!). Később hibára is futott, kétszer is megpróbáltam, feladtam. Fotó egyébként központi review folyamat után jelenik csak meg.

Profilom itt érhető el, innentől aztán látni fogja ország-világ, miket vásárolgatok iTunes-en.

Az Apple azzal próbálja beindítani (nagyon helyesen) a szolgáltatást, hogy népszerű szerzőket megkért, hogy “pingeljenek”, vagyis máris követhető egy-egy népszerű előadó online tevékenysége Facebook-szerűen. Lehet “like”-olni is. Nem sikerült viszont rájönnöm, hogy én hogyan tudok blogolni arrafelé.

Egyébként tudom, hogy sokakból ellenérzéseket vált ki az, hogy az Apple is betolja az arcát a social-be, engem nem zavar. Mindenki ezt csinálja, minden szolgáltatásnál megy a belső-lájk, most erre van szükség, ez 2010 elvitathatatlan hulláma. Ráadásul ezzel tesznek egy lépést arrafelé, hogy még inkább maguknál tartsák az embereket. Kár, hogy Magyarországon nem érhető el hivatalosan.

Verdikt: az iTunes 10 megint marketing-feature nehéz fejlesztés kevés érdemi változtatással. A letöltött alkalmazások frissítése ugyanolyan körülményes, sok kattintásos folyamat, mint eddig, több “unread” podcast esetében nem léptet át automatikusan a következő elemre, kézzel kell csinálni, nem értem, két ikonrajzoló helyett felvennék egy embert, aki csak apróságokat fejleszt.

Apple keynote, ősz

Lement ma este az őszi Apple “iPod” keynote, Plastiknation megint volt (felöltöztem szép ruhába, nem úgy, mint Steve), megjelent egy “bedemarton” nevű, általam imposztornak titulált figura, kibannoltuk, kiderült, hogy nem imposztor volt stb. Íme a közvetítés egy pillanata:


én, chat, Steve — valós időben

Hosszú idő után ma újra próbálkozott az Apple általa csak “open standardnak” hívott HTML5 HTTP streaming technológiával a közvetítést élőben sugározni, nyugodtan kijelenthetem, hogy a technológia szuperül vizsgázott. Nem volt tökéletes, viszont az ismerős streaming hibajelenségek, mármint bélyeg méretű kép, időnként felbukkanó buffering, és elkenődött alakok egyáltalán nem voltak. Néhányszor újra kellett töltenem az oldalt (3-5 a 90 perc alatt), viszont akkor mindig azonnal, néhány rövid másodperc alatt visszajött a — és most figyeljetek! — 854x480px méretű kép. A vége körül is volt egy kis akadozás, amikor feketére váltott a kép. Összességében 97%-os volt az élmény. Íme egy natív képernyőkép 610px szélesre vágva, hogy kiférjen:

Kifejezetten szép. Kipróbáltam iPhone-on is, wifin szépen jött ugyanez, 3G kapcsolaton ugyanakkor csak audiót szolgáltatott. Fantasztikus volt élőben nézni a keynote-ot, remélem innentől rendszeres lesz a dolog.

Tartalmilag klasszikusan iPod/iTunes média esemény ez az őszi keynote már évek óta, most sem volt ez másképp. Steve Jobs bemutatta a karácsonyi iPod vonalat: megújult, gombot kapott shuffle, érintőképernyős, 4 szimultán ikonos iPod nano (bejön), még vékonyabb, dupla-kamerás, retina kijelzős iPod touch (piacvezető termék lesz). Az iPod classicról nem esett szó, viszont az Apple honlapján továbbra is a kínálatban van.

Megújították még az iTunes-t is, a reklámozott frissítések közt van a Ping névre elkeresztelt közösségi ajánló rendszer, amivel feliratkozhatunk más iTunes userek választott zenéire, kommentelgethetünk számokat, és, végeredményben, sokkal egyszerűbben találhatunk jó zenéket, pontosan úgy, mint népszerű egyéb web2-es szolgáltatások használatával. Ezen túlmenően apróságokról esett szó, a termék hamarosan elérhetővé válik és akkor majd több is kiderül. A régi CD ikonját is lecserélték egy borzalmas gagyira.

Érkezik új Apple TV, egy hónapon belül ígérik, elképesztően pici lesz, A4 chippel szerelve és streamingre kihegyezve. iTunes boltból lehet 99 centért egy-egy sorozat epizódját letölteni, 5 dollárért 720p HD filmeket a DVD megjelenéssel egy időben, illetve lesz benne Netflix kliens is azoknak, akik fix díjasan akarnak korlátlanul fogyasztani. Ez a hazai, iTunes boltot nélkülöző piacon továbbra sem életképes termék, én a magam részéről természetesen maradok a Mac mini + PLEX kombinációnál, ami, azt gondolom, még az amerikai piacon is az “érett” közönség megfelelő választása lehet. (Bár értem, miért nem abba az irányba mennek.)

Ahogy korábban már megtippeltük, jön iOS 4.1 jövő héten, az Apple gaming social kiegészítése mellett az iPhone 4-esek kapnak egy eddig nem létező feature-t is, a HDR képeket. Ez 3 különböző expozíciójú képet készít, amiből bemutat egy kompozitot, ezt tetszés szerint felhasználhatjuk. Annak a fixálására jó, ha az égbolt “kiég” a háttérben, vagy az árnyékos részek nagyon feketék. Az iOS 4.1 javítani fog ezen kívül egy csomó hibát, például az oltári lassú 3G készülékek szoftveres problémáját is. Jövő héten érkezik, novemberben pedig a 4.2, iPad-re, amivel végre az iPadesek is megkapják a régen vágyott multitaszkot és az összes dolgot, ami eddig nem volt még rá.

Végezetül mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg a keynote-on az EPIC által demózott Unreal 3 technológiai demót, amivel egy várat és környezetét járhatjuk be iOS eszközeinken. Az ingyenesen letölthető demóban egy elképesztően szép grafikájú környezetben sétálhatunk, amivel végre megérthetjük, hogy a jó programozók igazán látványos dolgokat is képesek kihozni a hardverből.

Tényleg érdemes kipróbálni mind iPad-en, mind pedig a mobiltelefonon, sokkolóan szép látvány.

TITSORGTFO

Apple® will broadcast its September 1 event online using Apple’s industry-leading HTTP Live Streaming, which is based on open standards. Viewing requires either a Mac® running Safari® on Mac OS® X version 10.6 Snow Leopard®, an iPhone® or iPod touch® running iOS 3.0 or higher, or an iPad™. The live broadcast will begin at 10:00 a.m. PDT on September 1, 2010 at www.apple.com.

Ettől függetlenül lesz live show is a Plastiknation.hu címen, hiszen az Apple szerverei nem fogják bírni a terhelést. Mi ezúttal sima Ustream-es Watersheden leszünk, remélem semmi DoS attack nem éri őket, illetve Maz is elérhető lesz szerver lepusztulás esetén. Ismeretes, hogy eddig egyetlen egyszer sem tudtunk live showt problémamentesen levezetni.

Várunk tehát mindenkit ma 18:30-tól!

update: ahogy fentebb írják is, csak 10.6-on és iOS eszközökön működik, az Apple új, Snow Leopardban megjelent, eddig senki által nem használt “HTTP Live Stream” technológián keresztül. Ezen a címen lehet tesztelni az adást, eleinte rossz minőségű, aztán tiszta lesz, ha itt megy, elvileg este is menni fog. iPhone 3GS-en működik, teljesen jól néz ki, így ha valaki ma este a metrón sikerrel streamel Apple keynote-ot 3G hálózaton keresztül, azonnal jelezze!

Akartok fogadni?

Az a jó az Apple keynote-okban, hogy látnokok lehetünk előtte és lehet egy kicsit bingózni. Íme a Plastik bingó.

Ami biztos lesz: holnap demózzák a 4.1, végleges verziót, ezt már nem adták ki a fejlesztőknek tesztelésre. A 4.1-es release élesíteni fogja a Game Centert, javítja a 4-ben jelen levő proximity szenzor hibát, a 3G-ben az irtózatos belassulásást, valamint a 4 tulajdonosoknak meglepetésként ad egy új funkciót, amit más telefonokban még nem láttunk. (Ez utóbbiról nem tudom, pontosan mi, de egyes információk szerint olyan kaliberre kell gondolnunk, mint a tap-to-focus volt a kamerában.) Majdnem biztosra vehető, hogy a 4.1-et megkapjuk holnap, kis valószínűséggel a fejlesztők kapják csak meg két hétig.

Tehát akkor a fogadás:

- végleges 4.1 demo
- GameCenter
- proximity sensor említés
- 3G lassulás említés
- nem megnevezett, ám iPhone 4 exclusive feature
- még aznap kiadott szoftver

Na?

update:

1. demo nem volt, de be lett jelentve
2. időpont nem jól lett eltalálva, de next week majdnem olyan, mintha ma jönne
3. proximity sensor OK
4. 3G lassulás OK
5. HDR jött az iPhone 4-re, OK
6. GameCenter OK

Az iPad fogyasztásra és nem alkotásra való

Webisztánon olvasom:

Több kutatás is foglalkozik azzal, hogy mire és hogyan használják az emberek az iPadet. Röviden úgy foglalhatjuk össze az általános tapasztalatokat, hogy az iPad és a többi hasonló gép elsősorban passzív médiafogyasztásra (olvasgatásra, videónézegetésre), valamint játszásra a legalkalmasabb.

Úgy látom, innentől én is elkezdem majd posztolgatni azokat a linkeket, amikből kiderül, hogy szerzője nem kapott a memóból, miszerint:

The iPad Is for Consumption, Not Creation – eredetileg a WSJ iPad review-jéből

Elsőként Corliss Blakely, aki sajnos nem kapott a fenti memóból. Aztán zárjuk is le ezzel az “Eye of the Tiger” videóval, amit szerzői iPad-en adnak elő és sajnos szintén nem kaptak a memóból:

Ne feledjétek, az iPad agyatlan fogyasztásra és nem alkotásra való.

Öltözz úgy, mint Steve

- Józsi, szeretnék a holnapi keynote-ra Steve Jobs ruházatba öltözni. Szerintem ez olyasmi, mint amikor a Barca fanok felöltik a bordó-kék mezt és úgy nézik a meccset!

- Remek gondolat, magam is törpöltem már ezen! Steve Jobs öltözéke elég egyszerű, 501-es Levi’s farmernadrágot, Jos. A. Bank kasmír garbót és New Balance sportcipőt hord. A farmer amerikai ára 40 dollár (kb. 10 ezer forint), a garbó 300 dollár (kb. 68 ezer forint), a cipő pedig 120 dollár körül (kb. 27 ezer forint) van, ami mindösszesen egy 100 ezer forintnyi beruházást igényel. Az egyes ruhadarabok megtalálhatók az Amazon boltjában is, íme:


Traveler Cashmere Turtleneck Sweater


Levi’s Jeans, 501 Original Fit


New Balance Men’s MR993 Running Shoe

Találkozunk holnap este 18:30-tól. Ne feledjétek: ha keynote, akkor PLASTIKNATION!

Demake

Folytatjuk a Commodore 64 ínyencségeket. Először bemutatnám “vierbit” nevű 26 éves német srác munkáját, akit az egyik legfantasztikusabb pixelgrafikusként tartok számon. A Metroid C64 elképzelt változatának néhány képernyőjét néznénk meg mai tárlatlátogatásunk során:

A legerősebbnek azt gondolom, hogy mindezt 4×8 pixeles 4 színű karakterekből (lásd minden képernyő esetén a jobb oldalon) rakta össze, tehát elméletileg elképzelhető lenne egy valódi, mozgó port is. A főszereplő sprite is fantasztikus.

vierbittel levelezgettem is, íme a rövid interjú:

PM: Pixelből élsz, ha munkáról van szó?
VB: Igen. Manapság mobiltelefonos játékokat pixelezek, sajnos privát dolgokra már nem jut időm. Ettől függetlenül próbálok vicces dolgokat is készíteni, mint ez a néhány Metroid képernyőterv is.

PM: Benne voltál a C64 demózásban is korábban?
VB: Nem, soha nem voltam aktív a demókban. A Metroid mockupot is csak poénból raktam össze, soha nem gondoltam rá, hogy játék készüljön belőle. Ettől függetlenül a C64 limitációinak betartásával rajzoltam, azt gondolom, hogy grafikailag mindenképpen megvalósítható.

Csak hogy vierbit skilljeit megnézzük, íme egy másik munkája:

Illetve ugyanez kétszeres nagyításban (610 pixelre vágva, mert csak úgy fér ki):

Fantasztikus, hogyan bánik a 16 színnel. A háttér egészen pontosan úgy néz ki, mintha legalábbis valami sokszínű dolog lenne, pedig csak ügyesen válogatott paletta és egészen egyszerű sakktábla dither, gyönyörű. (A kép egyébként a Robotz DX című játékhoz készült megnyerés képernyő, magát a játékot nem vierbit rajzolta egyébként.)

A fenti Metroid relevanciáját az adja egyébként, hogy most pénteken, szeptember 3-án jelenik meg a “Metroid: Other M” játék Wii-re és már nagyon várjuk! Kapcsolódó módon a mai tárlatunk második pixelgrafikusa a svéd “junkboy”, aki készített néhány fantasztikus demake-et. Ezek az előzőekben már megismert, meglévő, modern kori játékok újra elképzelései korai, limitált 8 és 16 bites hardvereken. Íme junkboy interpretációja a Metroid: Other M-ről:

Mesteri! junkboy annyira belelendült egyébként a demake-ek készítésébe (persze ezeket egy svéd gaming lap megbízására készítette), hogy most meg sem tudjuk mutatni a teljes sorozatot, pusztán egy képet adnánk közre, mégpedig a StarCraft C64 változatának elképzelését, ami az indító Metroid C64 demake-kel alkot keretes szerkezetet és fejezi be a hétfői posztunkat is.

Azt gondolom, hogy a világnak szüksége lenne ezekre a backportokra. Nem is értem, hogy a nagy játékkiadók miért nem készítik el egyik-másik játékuknak a demake-jét viccből. Vagy csak én látom ezekben a dolgokban a mérhetetlen gyönyört? Mást nem érint meg a pixelkirályság tartalmas, mélyre hatoló fuvallata?

Indulging Moments – A C64 demo that never happened

Abszolút bejön nekem ez a stílus, vagyis “újszerű” grafikai megoldások, multicolor helyett hires felbontás, effekt helyett narratíva. Sajnos a demót soha nem fejezték be. Egyébként Sander és Mirage munkája. Íme még egy animgif belőle:

Mirage önmagában is mester, íme egy szintén “hi-res” tőle, elképesztő dither:

Örülhetünk, hogy a mai napig jönnek újabb Commodore 64 munkák.

Szakemberek

As it happens.

The Letter ‘V’ Six Times

Viridian
Violet
Victoria
Vermilion
Vitellary
Verdigris

2010 vitathatatlanul egyik legjobb indie, az én számomra pedig talán életem egyik legjobb játékélménye volt Terry Cavanagh retro platformer játéka, a VVVVVV (demo itt játszható). Ennek illusztrálására mi sem tökéletesebb, mint a játék egyik legnehezebb szobájának végigjátszása, amit valami elképesztő csoda folytán videóra is vettem:

Hogy mi most az új hír? Egyfelől az, hogy Terry semmi komolyabb játékon nem dolgozik (blog), inkább csak koncepció demókat publikálgat, illetve mindenféle játékkészítői jam-eken vesz részt. Másrészt Edhellon sietett mailt írni, hogy lelkes fiatalemberek közben nekikezdtek a játék C64 portjának. Néhány screenshot máris a C64 változatból, 320×200 pixels, baby!

A fórumon kiadott hír szerint egy Paulko64 nevű user kezdte el a portot év elején, mostanra összeállt már annyira a dolog, hogy kiálljon vele a nyilvánosság elé. Egyelőre még zenészt és további támogatókat keres a projekthez, remélem sikerül neki befejezni a játékot.

Annyira fellelkesültem a dolgon, hogy most megvásároltam 10 dollárért a játék soundtrackjét is 320-as MP3-ban és most azt hallgatom.

Gondoljatok bele, hogy egy független, retró hangulatú, egy megszólalásig C64 játékot készít valaki, zseniális zenével, ami egy szuper és maximálisan tartalmas puzzle-platformer lesz, aztán elkezdenek dolgozni a Commodore 64 porton! Mit mondhatnék erre, mint azt, hogy:

Uraim, egy fantasztikus korban élünk!

Tai Chi 42 Movement Sword Form

Featuring Darth Vader. Chi is the Chinese word meaning ‘life force’ – an energy created by all living beings. A Tai Chi master’s strength flows from this FORCE.

Known for its health benefits, Tai Chi is in fact a martial art, evolved for combat over 4,000 years. The secret is inner calm, relaxed concentration and lethal precision.

Tupper’s Self-Referential Formula

Mindenféle bevezető nélkül:

Vagyis ha ábrázoljuk ezt a függvényt egyenlőtlenséget a megadott értékek közt, akkor pontosan saját magát fogja kirajzolni, ennek a képe a pixeles ábra fenn. (Szerintem egyébként úgy működik, hogy ez a bazi nagy szám “tárolja” el a pixel információkat, amit a függvény csak ügyesen “kiszed” és felrajzol. Ebben az értelemben bármilyen egyszerűbb szöveget ki lehet rajzoltatni vele, ha “n” értéket megfelelő módon választjuk meg.)

Eredetileg a Wolfram Mathworld-ön jelent meg ebben a formában, én Zsoltika blogján akadtam rá. Megpróbáltam persze lefuttatni a függvényt a Mathematica player segítségével, de nem tudtam elindítani az ábrázolást. Help meg nem volt hozzá, nem tudja valaki, hogyan kell megcsinálni?

update: JavaScript implementáció erre.

Az ügynökség átküldte az anyagot

(A dizájner nyugalmának megzavarására alkalmas posztot olvasták. A hangsúly, mint ahogy megannyi dolog esetében, itt is a szőrösön van.)